Az SH és DFP ösztöndíjas magyar nyelvi és szaktárgyi előkészítős hallgatóknak lehetősége nyílott arra, hogy tanulmányi kirándulás keretei között ellátogassanak Magyarország egyik ikonikus földrajzi tájára, a Hortobágyra és a Tisza-tóhoz. A Tisza-tónál, Poroszlón található Ökocentrumban megnézhették Európa legnagyobb édesvizű akváriumrendszerében a magyarországi vízi világ nagy tárlatát és maguk is kipróbálhatták ügyességüket a fa tutajokon egyensúlyozva. A hagyományos magyar ebéd – birkapörkölt galuskával – után került sor a régi népszokást megelevenítő, a háziállatok legelőkről történő őszi behajtásához kapcsolódó seregszemlének a megtekintésére, ahol ökrök, lovak  és birkák sorakoztak fel. A bátrabbak oda is mehettek a lovakhoz, ökrökhöz és bivalyokhoz, beszélhettek a pásztorokkal, megfigyelhették az állatok terelésének módszereit. A napnyugta környékén pedig az égre pillantva lehetett követni a „daruvonulást”, azaz a darvak tömeges repülését a „magyar puszta”, a Hortobágy tökéletes sík vidéke felett.